Az éjszaka nem volt éppen átlagosnak mondható. A partra kivitt hátsó kikötõkötelünk halászhálóként fogta be az egyik sodródó nagy jégtömböt, két kisebb cimborájával egyetemben. Csenge nem gondolt, és nem is mondott túl szépeket, mikor Zoli éjnek évadján felébresztette, hogy a csónakkal ki kell szabadítani a  kötelet. Végül sikerrel jártak, s Csenge ítélete szerint Zoli inuit neve: Jéghegyekkel táncoló lesz. Zoli ezt a játékot az éjszaka során mégegyszer elismételte, ezúttal egyedül. Szerencsére tegnap elmentünk kirándulni, megnézni az eget karistoló “Devil Thumb” sziklatornyot, mert ma olyan ködre ébredtünk, hogy az orrunkig is alig láttunk. Áthajóztunk a szárazföld másik oldalán lévõ településhez feltölteni a készleteinket. Üzemanyag, víz, élelmiszer-friss kenyér, tusolás. A találati arány egész jó volt: 60 koronáért (2400Ft) jó kis pancsolást tartottunk és a ruháink egy részét is kimostuk a Prince Henri nevét viselõ épületben, viszont elromlott a boltban a kemence, így friss kenyér helyett be kellett érnünk a fagyasztottal. Ez nekünk sem volt nagy öröm, de hogy a helyiek mikor esznek legközelebb frissen sütött kenyeret az kész rejtély. Ha lenne, aki ért hozzá már rég megcsinálta volna, tehát vagy szerelõ, vagy alkatrész kell, ami csak az áruszállító hajóval tud idejönni. Az pedig nem jár errefelé minden nap, sõt minden héten sem. Valószínûleg a vitorlás hajó sem túl gyakori vendég, mert kisebb-nagyobb csoportokban szinte az egész falu kivonult, hogy megcsodáljon bennünket. Így esett az is , amikor indultunk visszafelé a tusolást követõen, meglepve láttuk , hogy nyolc inuit vendég száll ki az üresen hagyott hajónkból.