Balatonok.hu

"Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem!"

Zoli

1960-ban a világban legalább két fontos projekt előkészítése zajlott és mindkettőt hosszas kísérletezések, kutatások előzték meg. Ennek következtében a következő évben eljutott az első ember a világűrbe, valamint megszülettem én. A sors úgy hozta, hogy Gagarin fényképét később megtaláltam egy épületbontásunk alkalmával, s azt azóta is nagy becsben tartom. Csillagjegyemet tekintve „vízöntő” lettem, s ha ez még nem determinálná személyiségemet, akkor be kell vallanom: a családi legendárium szerint anyai ágon valamely szépapám állítólag görög volt, mi több hajós, sőt még hajón is született. Persze lehet, hogy ez csak legenda, de az bizonyosság: míg anyai nagyapám Tusnádfürdőn lakott a hegyek ölelésében, addig az apai ág Kalocsán cseperedett.

Első osztályos voltam amikor a TV-től riportot készítettek az iskolánkban a gyerekekkel, ki – mi szeretne lenni címmel. Én akkor kijelentettem: sarkkutató vagy parkőr leszek, esetleg űrhajós. Ezen szüleim és ismerőseink jót derültek, bár tudták, hogy én egy afrikai nemzeti parkra gondoltam, de ez azokban az években inkább volt vicces, mint bármi más az életben.

Bár a kisiskolás évek is rejtettek még néhány csavart az életemben, de ezeket most átugorva ott kezdeném a történetemet amikor a bátyám elvitt a Pannónia utcai kicsi könyvtárba. Itt esett meg velem az a tévedés, ami a későbbi életemet nagyban befolyásolta, ugyanis kikölcsönöztem egy könyvet.  A „Himalája Tigrisei” volt a címe. Legnagyobb megrökönyödésemre az utolsó oldalig nem volt szó benne egyetlen tigrisről, de még havasi leopárdról sem, azonban a könyvben számtalan korai hegymászó expedíció történetét írták le, megjelölve a még megmászatlan nyolcezres csúcsokat. Ezzel azután abbamaradt a gokart építés a második és harmadik emelet közötti lépcsőfordulóban, valamint  a beat zenekar alakítás lendülete is alábbhagyott, ám elkezdődött az expedíció szervezés időszaka.  Bár az első expedícióra még várnom kellett, de lelkesedésem átsegített az előttem álló akadályokon, így a Budai hegyek turista útjairól nem soká az Oszoly szikláira, majd a Szádellői völgybe is eljutottam. Onnan egyenes út vezetett a helyi mentőállomásra, majd a kassai kórházba, míg végül két mentő váltással hazaérkeztem. Azt a nyarat az ágyban töltöttem. Ez  a későbbiekre nézve talán óvatosabbá tett. Talán. Ekkor voltam 14 éves.  Az ősz már ismét a sziklákon talált, és másztam egyre feljebb…..

Nem csak a hegyek, de a természet minden része le tud nyűgözni ma is, a felhőktől a falevélen legördülő esőcseppig. Hegymászásaim során mindig tiszteltem a Hegy, a természet erejét,  és értékeltem  az ember próbálkozását.  Mindig úgy indultam neki, hogy megpróbálom. Megteszem azt  amit lehet, de tudom, ahhoz, hogy feljussak ez nem elég, azt a hegynek is engednie kell.

Hegymászó kalandozásaim során sokfelé eljutottam, sok nemes küzdelemben és sok jó élményben volt részem. A hegymászásban nagyon fontos  számomra az, hogy ez egy partnerrel történik, valakivel aki ott van a kötél végén, vigyáz az én életemre, és akinek az életére én vigyázok.  Szentimentális lennék ? Lehet. Mindenesetre a Barátság nagyon fontos  számomra, és ezt a címet elég nehezen adom meg. Persze azért nekem is voltak szóló mászásaim, de az sosem volt az igazi.

 Az első évek évtizeddé kerekedtek, válogatott kerettagként pedig lehetőségem nyílt arra, hogy utazzak – már ha megkerestem rá a pénzt. Sok túrán vettem részt, jártam többek között a Kaukázusban kétszer,  megmászva az Elbrusz mindkét csúcsát valamint az impozáns Pik Surovszkit, de eljutottam Kenyába, ahol a Mt. Kenya volt a cél, a nevezetes Diamond kuloáron át, majd következett a Kilimandjaro, ahová egy előtte még meghódítatlan jégfalon jutottunk fel. Nagy élmény volt 1986-ban a Pamír 7495 méter magas Kommunizmus csúcsának megmászása, ahonnan visszajönni szinte ugyanannyi megpróbáltatás volt, mint oda feljutni. Ez szinte szimbolikus. Dél Amerikában is kétszer jártam. 1987-ben Peruban másztunk a Fehér Cordillerák impozáns hegyein. A legnagyobb gyönyört a világ legszebb hegyének is nevezett ötezer méteres Alpamayo csúcs impozáns jégfala jelentte, de sok más mellett megmásztuk még a Huascaran és az Aconcagua hatezer méter fölötti csúcsait is. Ezeken a hegyeken jól akklimatizálódtunk, így amikor Cuscoban ( kb. 4000 méteren fekvő városka ) a fiestán táncba vittek bennünket – mint gringókat – a helyi inka lányok, biz nem mi fulladtunk ki elsőnek.

Május elején jöttünk haza az Andokból, s rögvest belecsöppentem az első magyar nyolcezres  expedícióba, ami a Sisha Pangma 8012-m magas csúcsára készülődött. Az utazás  költségtakarékos és nagyon kalandos volt, de élveztük. Így jutottam fel az első magyar nyolcezres csúcsra 1987 szeptemberében. A pontos időpontra nem emlékszem, de ez a könyvekben megtalálható.  Hazaérkezésünk után – érdekes párhuzamok – a Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában kitüntettek bennünket, és az akkor hazatért Szent Jupát legénységét. Én a Sport Érdemérem Arany Fokozatát kaptam. A kitüntetés mellé pénzjutalom is járt, de ez nem volt több, mint az ünnepi családi ebéd ára a közeli étteremben.

Mivel ezek az expedíciók nagyrészt önköltségesek voltak – bár nekem az egyesület részben tudott segíteni – így a Sisha Pangma út után már olyan mértékben eladósodtam, hogy az életemnek gyökeres fordulatot kellett vennie, és komolyan dolozni kezdtem. Előbb egy kisszövetkezet melléküzemágaként, majd egy Bt, később Kft alapítójaként ténykedtem. Ahogy ez gyakran megesik én is átestem a ló túlsó oldalára. Persze a munkák elvállalója, kivitelezője és egyszemélyi felelőseként már nem lehetett ezeket a hosszú utazásokat megoldani, de a felszín alatt ott izzott a parázs. 1989-ben még eljutottam Argentínába és Bolíviába, ott a kitűzött cél az Aconcagua hírhedt déli falának megmászása volt. Azonban amíg mi akklimatizációs túrán megmásztuk a hegyet a normál úton, a helyiek minden felszerelésünket meglovasították, így a terv csak terv maradt.

A következő éveket az éjjel-nappali munka töltötte ki, igen, ez a ló túlsó oldala. Ezekben az években jártam még a Közgázra másoddiplomásként, s ez a helyzetet csak tovább rontotta. Ezen a feszes gyeplőn az 1995-ös év lazított valamelyest, amikor egy barátom bogarat ültetett a fülembe, s beiratkoztam egy vitorlás tanfolyamra. Még abban az évben elmentünk két hétre vitorlázni az Adriára. A következő tavasszal vettem egy B-25-ös hajót -Ka-Cook(1)- a Balatonon, amit  1997-nyarán már levontattunk az Adriára egy Isztria-Dubrovnik-Isztria vitorlázásra. 1998-ban vettem mellé egy Dolfin 26-os hajót akit Ka-Cook(2) névre kereszteltünk és rögtön az Adriára szántam.  Az ezt követő 15 évben sok helyen jártunk ezzel a kis hajóval, egy ízben például elmentünk Máltára, kettesben Csenge lányommal, aki addigra elmúlt 9 éves és  már komoly segítség volt.  Jó kalandok voltak ezek is, közben megtanultunk jól és  olcsón élni a hajón. Persze mindig megvolt a vágy a messzebbi célok felé, és nagyon vonzott az, hogy tartósan a hajón élhessek, megélve az ottani mindennapokat. A gondolat 2011-ben kezdett konkrét formát ölteni. Előbb  Schaffer Elemérrel beszélgettünk hosszasan egy hajóépítés lehetőségeiről, majd sok órányi internetes nézelődés után adódott egy jó hajó Plymouthban.

Most, amikor ezeket a sorokat írom épp Izland észak-nyugati végénél hajózunk – és ha minden jól alakul akkor holnap ilyenkor ki is kötünk- , szóval megvan minden amire vágytam. Nagy hajózás  családi körben, Csenge tegnap volt 16 és fél éves, Kristóf pedig ma három éve született….

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat - tekintettel arra, hogy a felhasználása során a teljes IP cím tárolása nem történik meg - önmagában semmilyen módon nem képes az ügyfelet, azaz a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. A cookie-t a felhasználó maga a beállításokból bármikor törölheti.

Bezárás