Felszálltam a repülőre, becsatoltam az övem, a styuvi megnézte én pedig egy kicsit elszundítottam. Nyugodt utunk van gondoltam, amikor kb. két óra múlva felébredtem. Elindultam a mosdó irányába és meglepődve láttam, hogy a repülő ajtaja nyitva van, tehát még el se indultunk. Három órát ültünk a gépen- miközben szerelték alattunk -, végül a kapitány elnézést kért az utasoktól és bejelentette, hogy ma nem repülünk, majd holnap ugyanekkor.  Az emberek aránylag nyugodtan vették tudomásul, az Amercan Airlines pedig rutinnal kezelte a helyzetet majd elvitte a kb. 130 utas felét egy lepukkant hotelecskébe.

Másnap értünk jött a busz és ismét kivitt bennünket az anchorage-i repülőtérre. Ismert arcok mindenfelé, az elmúlt 24 órában együtt álltunk sorba, együtt buszoztunk,együtt reggeliztünk, ebédeltünk.  Ott vártunk a beszállási kapunál, amikor megjelent a kapitány és a másod pilóta. Azok az emberek, akiket tegnap „hazaküldtek”, most hangos tapssal és lelkes hújjolásokkal köszöntötték a két pilótát, akik előző nap felvállalták ezt a nehéz döntést és bár ezzel sok kellemetlenséget okoztak nekik, de egyben meg is óvták őket. Megértették és nem méltatlankodtak, hanem megünnepelték a két bátor pilótát.

ui: Szerintem az American Airlines irányába nem lesznek ennyire megértőek…..