Régen nem adtunk hírt magunkról, így most röviden összefoglalom a lényeges dolgokat a Dundas Harbourban történtek óta.
A legfontosabb, hogy jó széllel vissza vitorláztunk Pond Inletre, ahol nagyon barátságosan fogadtak, s végre be tudtunk jelentkezni az országba. A magunkkal hozott puska ügyintézése egy kicsit hosszabb ideig tartott, de elegendő volt 25 dollár és egy fénykép a tableten a puska dobozáról és az azon lévő adatokról. Ez azért elég rugalmas ügyintézés, ugye?
Minden esetre itt vagyunk Kanadában, pontosabban Arctic Canada Nunavut tartományában ahol eddig mindenki tényleg, de tényleg nagyon kedves és segítőkész volt velünk. A települések fejlettsége viszont messze alulmarad annak, amit hittünk és annak is, amit Grönlandon tapasztaltunk. De az emberek nagyon kedvesek! Az eddigi utunkon itt két városban jártunk, sajnos az egyik szegényesebb volt, mint a másik. A partszakasz nagyon-nagyon nagy távolságokon át lakatlan. Kikötő…. vágyálom! Mindkét helyen kifejezetten vacak horgonyzó hely van,az első városkánál – Pond Inlet- erős áramlással, ami még a jegeket is hozta. A partszakasz homokos és teljesen védtelen volt, így ha szél járt úgy táncolt a hajó, hogy nem tudtuk: a jégtől vagy a horgony felszakadásától tartsunk-e jobban. Ideérkezésünk előtt egy ott horgonyzó kb. 26 tonnás vitorlás 50 kilós horgonyát úgy vesztette el, hogy a sodródó jég egyszerűen eltépte a hajó horgonyláncát! Micsoda erők ébredhetnek! A másik település – Clyde River- egy nagy öbölben van, ami északról véd ugyan, csakhogy ilyenkor inkább délies irányú a szél… A tengerfenék itt azonban vacak. Sziklás fenék, vékony homokréteggel. Szerencsére nem volt nagy szél, de nem is maradtunk még egy napot a városkában. A készletek feltöltése után továbbálltunk. A két városka között nyolc nap alatt öt kikötőhelyünk volt,hosszú menetekkel, változatos szelekkel és tenger fenekekkel.
Kanadának ez a része nagyon kétarcú. No, és a közelmúlt történelméről is egészen érdekes dolgokat mesélt nekünk a helyi könyvtáros, aki persze nem inuit. Az itt leírtakat tőle és egy másik, szintén nem inuit, vagyis e kérdésben vélhetően nem elfogult embertől hallottuk. Clyde Rivert pl. 1950-ben alapították…ugye ez a hidegháború ideje. Kellett a partszakasz a különféle katonai megfigyelő állásoknak, támaszpontoknak. Ilyenkor nem szerencsés ha a szanaszét éldegélő, halászó-vadászó inuitok csak úgy jönnek-mennek….. Megalapították hát a várost, építettek iskolát és… és…. elhozták a gyerekeket az iskolába. Ha jól értettük, akkor erővel. A családok mit tehettek volna, követték a gyerekeket a városba. No és ekkor jött a demokratikus szocializáció második hulláma…. Mikor már ott voltak a családok, akkor a kormány leölette a szánhúzó kutyákat, s így az inuitok már nem tudtak visszamenni oda ahol előtte éltek.
Ma már nem kell a sok támaszpont, a partszakasz sem olyan fontos, de ez a helyzet kialakult. A kultúrájukat vesztett inuitok pedig mindkét eddig látott városban a kormány köldökzsinórján függenek. Ez azt jelenti, hogy az a munka van, amit az állam ad (kormányhivatalok, üzemanyag töltőállomás,bolt,könyvtár,
Most menetben vagyunk egy Arctic Harbour nevű öböl felé s egyenlőre szép nyugodt a tenger.
Sajnos sem jeges macit, sem rozmárt nem láttunk sehol, pedig szerettük volna.
Természetesen minden partraszállásunkkor visszük magunkkal a puskát, s bár nem akarnánk használni, de már egész jól tudunk célba lőni.

