A mai napra partra szállást és a síremlékek megnézését terveztük. Nem mindennapi a hely és nem mindennapi események következtek.  Apró dinginkkel idén eddig még mindig csak kieveztünk a partra. Ezúttal túl erős volt a szél, ezért most először feltettük az aprócska, de azért jó nehéz külmotort. A történet és a motor jól indult. Mindez nem tartott sokáig, ugyanis a motor a hajótól pár méterre egy hörgést követően elhallgatott. Mily szerencse, hogy Zoli még a hajóban felkészített bennünket egy ilyen eseményre. Szóval ilyenkor minden izmot megfeszítve evezni kell a part felé, mielőtt a sodrás kivinne bennünket az öbölből. Végül Zoli rövid időkre újra és újra és újra be tudta indítani a motort, így csak kiértünk a partra. Előbb megnéztük a síremlékeket, majd megkerestük azt a kőhalmot ahol az itt járt hajók hagyták üzeneteiket. Itt mi is felragasztottuk egy kőre aprócska
táblánkat.  Nem időztünk sokáig, hideg szél fújt. Gondoltuk kinézünk még a sziget túlsó oldalára, hogy ott milyen a hullámzás. Miközben mentünk felfelé a domboldalon- enyhe hóesésben-, Zoli visszanézett és….és 14  nap után meglátta az első hajót.  Ez alatt a 14 nap alatt a felettünk elszállt repülő volt az egyetlen emberi életjel.  Egy hatalmas utasszállító hajó úszott be az öbölbe. Lassacskán mi is indultunk vissza a dinginkhez. Mivel idefelé a motor rakoncátlankodott és az áramlás eléggé lesodort bennünket, így a csónakot feljebb kellett juttatni a part mentén. Előbb Zoli próbálkozott, hátha a motor most hajlandóságot mutat a működésre és fel tud motorozni a széllel szemben. Ugye mondanom sem kell, hogy ez hiú ábránd volt csupán és az eredmény további lesodródás lett. De legalább visszajutott a partra. Ez is eredmény. Innen kezdve hárman cipeltük a parton a csónakot,
motorostól. Nagyon messzire kellett vinni, hogy a szél és az áramlás belekalkulálásával elérjük majd a hajónkat. Csak cipelni, csak cipelni! Közben a csónakunk egyik füle is leszakadt, hogy még ez is nehezítse kicsit az egyébként sem rózsás helyzetet. Alaposan kimelegedtünk, míg végül elértük a kanyarodó öbölnek azt a pontját ahonnan a szél már nagyjából a hajó felé sodorta a hullámokat. A visszafelé út is izgalmasra sikeredett, bár szerencsére a motorunk csak segített kicsit miközben a berregő-hörgő-leálló mutatványát szorgalmasan gyakorolta.
Mire mi visszaértünk kis hajónkra, a nagy hajó is elkezdte az utasait partra hordani. Egy-egy gumi motorosuk majdnem olyan hosszú volt, mint a mi vitorlás hajónk. A szél közben tovább erősödött, mi pedig a hajó belsejében készültünk az ebédhez. Egyszer csak  döccentünk egyet, – Zoli meg is állapította, hogy jól oldalba csapott egy hullám – és  nem sokkal később megszólalt egy hang: HELLO ZOLTÁN!
Elképzelhetitek a meglepetést! Ha egy jegesmedve mászik be a hajóra azon se lepődtünk volna meg jobban! Kanalat eldobva szaladtunk ki, s ott állt az egyik gumi motorosban az előző évben megismert új-zélandi hajós barátunk: Grant. Ő és kedvese  Pascale akkor még az „Arctic Tern 1” vitorlással hajózott. A télen váltottunk pár levelet, s szó mi szó, írta, hogy idén Ő is elhajózik Resolut-ba az Ocean Endavour nevű hajóval, és reméli, hogy valahol összefutunk…. de azért az, hogy itt ahol a madár se jár, egyszer csak összetalálkozzunk…. Hihetetlen!  Hozott nekünk ajándékot is, gyümölcsöt, gumicukrot és újzélandi csokit! No meg egy meghívást a nagy hajóra tusolási lehetőséggel! Mennyei meghívás volt! A hajó most a „Students on Ice” programban hajózó kb. 200 diákot viszi az északi vizeken s épp Resolut-ba tartanak. Ez volt az utolsó estéjük. A búcsúesten is részt vettünk, mindenki
kiáradó szeretettel kezelt minket. Kihívtak a pódiumra, bemutattak és megtapsolták kis családunkat. A vacsora, a sütemények és a tusolás egy másik világba repített bennünket. A búcsúzáskor a személyzettől kaptunk még ajándékba süteményt, gyümölcsöt, sajtot, és kenyeret! Bármennyire is hihetetlen, ezek fantasztikus dolgok itt messze északon, és épp annyira örültünk neki, mint a friss időjárás jelentésnek és jégtérképnek!
A varázslat azonban rövidesen véget ért és barátaink visszavittek bennünket a saját hajónkra, ahol mindössze 7 fokot mutatott a hőmérő. A szél még tovább erősödött s immár tudtuk, hogy holnap is itt maradunk, mert akkor sem lesz gyengébb.  Lefekvés előtt még felszedtük a horgonyunkat, hogy egy kicsit máshol újra letegyük, immár dupla horgonyként.