A utolsó repülő (pénteken) 6 órányi késéssel indult. Mikor sok bonyodalom után és immár egy másik gépbe beszállt a pilóta, közölte, ha nem tudunk leszállni Tukban akkor visszajövünk. Nem pont erre az üdvözlésre számítottunk. Végig nagyon alacsonyan repültünk, így legalább megcsodálhattuk a tájat. Az elmúlt évben megismert biztonsági őr kijött értünk a repülőtérre és sokat segített nekünk a következő napokban. Hajónk egy csődbe ment cég bezárt telepén van, konténerekkel körülvéve. Első ránézésre úgy tűnik, jól átvészelte a telet, sőt csodák csodájára még a motor is beindult. Erre azért nagyobb tétben nem fogadtunk volna. A legfontosabb feladat: találni valakit, aki képes kiszabadítani hajónkat a konténerek közül és vízre tenni azt. Bárcsak már ott tartanánk!

Két éjszakát egy vicces szálláson töltöttünk (Raklapokon kellett bemenni, leszakadt a mennyezet bár ez utóbbi valószínűleg a csillagászati áraktól!) ma este azonban kiköltözünk sátorba a sokmillió szúnyog közé.