Mivel az előző nap is dupla szakaszt hajóztunk, így mára is ezt terveztük. Erős déli szél vitte a hajónkat fölfelé a Vaigatban. Később Zoli módosított a terveken, mondván, ha már ilyen jó szelünk van, használjuk ki. Így hajóztunk egyhuzamban 36 órát. Megterhelő volt. Hátszélben ugyanis a szélkormányunk nem tudja tartani az irányt, az autopilot pedig annyi áramot kíván, amennyi vitorlázás közben nekünk nincs.  Így is az út harmadát már “lopakodó” üzemmódban tettük meg, vagyis minden elektromos fogyasztó – köztük a műszerek – kikapcsolásával. Szerencsére van egy ősrégi hagyományos kompasz a hajón, arra büntetlenül támaszkodhatunk.  Ezt a hosszú szakaszt kézzel kormányozva vitorláztuk végig.  Délután megérkeztünk az előző évben felfedezett 160 fő lakosú kis településre Kangernatsiaq-ba. Piciny mólójához épp oda fért a hajónk. Kristóffal elindultunk a játszótérre s félúton lehettünk, amikor a hajón pihenő Csenge pijjogását hallottuk. El kellett állnunk, mert jött egy nagyobbacska piros hajó. Mint kiderült az orvost hozta látogatóba. Két óra múlva mentek is tovább, szóval nekünk ismét ki kellett hajózni ebből a csupa zátony kikötőből, majd újra visszajönni. A dolognak volt jó oldala is, ugyanis megismerkedtünk Eddivel, egy angol orvostanhallgatóval, aki Upernavikban tölti a nyári gyakorlatát.