Reggel búcsút intettünk Totónak és elindultunk a jéggel borított “Vaigat”-ban észak felé. Mennünk kellett, méghozzá hosszút, mert a tavalyi napirendünkhöz képest 9-nap késésben voltunk.  Csenge ismét a helyzet magaslatán volt, azaz az árboc csúcsán. Később ritkult a jég, így egyre jobban haladtunk. Egészen a Sarkaq félszigetig hajóztunk, s a közben megerősödött déli szél miatt annak a nyugati oldalán vetettünk horgonyt. A sziklás fenéken horgonyunk egy darabig pattogott majd beakadt. Nem volt megnyugtató, de elmúlt már éjfél, fáradtak voltunk a hosszú nap után. Elalvás előtt Csenge azt mondta: “Én így nem tudok elaludni.”mire Zoli így felelt: “Jó, akkor Te vagy a horgony őr!” Szerencsére Csenge komolyan vette a feladatát, s kb. két óra múlva keltette is Zolit, ugyanis elúsztunk.  A szél befúvások ekkorra már elérték a 35 csomót.  A hajó oldallal sodródott egy Operaház méretű jéghegy felé. A horgony, a nehezék és a bója mind lenn a volt a víz alatt. Volt még két percünk a felkenődésig, de mindent megoldottunk időben. Ezúttal körültekintőbben kerestünk helyet a horgonynak és az most ár tartott is.  Reggel az indulásnál elhűlve láttuk, hogy megérkezett egy kajakos is.  Ez igen!