Szélcsendes éjszaka után tovább indultunk észak felé, hogy ismét átkeljünk egy jégfjordon. Lassacskán ez kezd szokásunkká válni… Az előző nap tapasztalataival gazdagabban már óvatosabban közelítettünk és szerencsére a jég sem volt olyan zárt, mint korábban. Ez abból is lemérhető, hogy aki a kormánynál állt tudta vinni egyedül a hajót. Varázslatos része ez a világnak! Olyan formagazdagok a jéghegyek, hogy még ennyi idő után is meg tudnak lepni. Sőt azt is megkockáztatom, hogy a különböző fjordokból más-más formájú és összetételű jéghegyek szakadnak le. Ilyen robosztusakat például délebbre nem láttunk. Olyasmi lehet ez, mint az erdő: törzs, ágak, lombkorona. De azért mégse mindegy, hogy tölgyes-e, vagy fenyőerdő. A kék jegek pedig másként olvadnak. Olyan lyukacsosak lesznek, mint egy jó ementáli sajt. A fehérekre ez nem jellemző, azok itt inkább törnek. Az elején még a frászt hozták ránk, akkorákat dörrentek, de ma már ha kicsit távolabbról jön a hang, körbe se nézünk.
Estére elérkeztünk Nuussuaq városkához, ahol – mivel nem volt elég vízmélység a mólónál-az öbölben horgonyoztunk. Ezt nagyon jól tettük, mert este 11-kor megérkezett egy jókora áruszállító, ami vízre bocsátott egy kishajót ami hosszú órákon keresztül hordta a parthoz a dolgokat, egy targonca pedig a parton pakolta arrébb. Itt úgy látszik kicsit szabadabban értelmezik a munkaidőt: ha ideér a nagyhajó azt bizony ki kell pakolni, éjfél ide, vagy oda.

